Bringás berkekben mozogva a bukósisak kérdése újra és újra felbukkan és
minduntalan élesen két pártra osztja a társaságot. Vannak, akik sisak nélkül soha
nem ülnének nyeregbe, míg vannak, akik különféle indokokkal − drága, meleg, kényelmetlen, „engem
úgysem ér baleset” – határozottan elzárkóznak viselésétől.
Én is fejvédő nélkül kezdtem tekerni, ám egy autóval történt
kellemetlen találkozást követően az első dolgom volt a sisakvásárlás, így
június óta a „megtértek” oldalát erősítem. Igaz, hogy kinézetre nem túl
esztétikus jelenség – próbáltam ugyan Rozihoz színben illőt választani –, de
mindenféleképpen jobban mutatok vele, mint feldagadt szemöldökökkel és szem
alatti dekoratív véraláfutással. Ha a balesetkor viselem, azzal fejelem meg az
aszfaltot, de így legalább két hétig fel kellett hagynom a bringázás
népszerűsítésével, mert nem tűntem túl hitelesnek… :-P
Mivel nem kellet hiperszuper áramvonalas és könnyített bukó számos
extrával – mert tudják ezt is bonyolítani, de rendesen –, egy kis kutakodást és
kérdezősködést követően belőttem, hogy 10.000 Ft-ért már egész jó sisakokat
lehet találni, így hát beneveztem egyre. A boltban néhány perc alatt megtörtént
a fejemre igazítás és azóta rendületlenül viselem, minek következtében határozottan
kijelenthetem: nem meleg, nem nehéz, nem kényelmetlen, felvétele olyan rutinná
vált, mint a kilóméteróra bekapcsolása.
Néhány infó a kerékpáros bukó mibenlétéről, csak hogy ne legyen oly
idegen: a modern sisakok lenagyobb részét ESP hab alkotja, erre kerül in-mold –
speciális sajtoló-olvasztó – technikával az egy darabból álló műanyag borítás,
mely ütközéskor nem törik szilánkosan, így nem okoz további sérüléseket. A
sisakok méretezése tól-ig fejkörméret alapján történik és általában a rögzítő
pánt, valamint egy tekerő segítségével könnyedén a fejre igazítható. A sisakok
átlagos súlya 220-300gr, a szellőző nyílások révén pedig egyáltalán nem meleg. Számos
modell rendelkezik belülről bogárhálóval és kivehető, mosható belső
szivacsokkal – ezek meglétére is érdemes odafigyelni vásárláskor. A fejvédő tárolása
nem igényel különösebb odafigyelést, de érdemes UV fénytől védett helyen és 60 °C
fok alatti hőmérsékleten tartani, hogy sok évig használható lehessen.
Tisztításához a semleges pH-értékű szappanos víz és puha szivacs a
legmegfelelőbb.
Ugyan nem kötelező felszerelés – kivéve lakott területen kívül 40 km/h feletti sebességnél –,
de kis anyagi ráfordítással és némi plusz „kellemetlenséggel” szó szerint elég komoly
fejfájástól tudja megóvni viselőjét, tehát én mindenkit arra
buzdítok, hogy viseljen sisakot. Olyan, mint az autókban a biztonsági öv: csak
akkor kell, ha baj van, de akkor nagyon.
Források:
http://kerekparosklub.hu
http://bikemag.hu